31

Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

A vállalatnál működő Közlekedéstudományi Egyesület Városi Szakcsoportjának, valamint a Közlekedéstörténeti Szakkörének a tagjai támogatták a veterán jármű felújításának ötletét. Több évi eredménytelen kutatás után a járműfelújítás ötlete megvalósíthatatlannak tűnt. A hirdetések, a veterán klubok megkeresései nem hoztak eredményt. Időközben a szakkör tagjai valamennyi az országban megtalált Ikarus roncsot feltérképeztek, lefényképeztek, minden lehetséges adatot összegyűjtöttek.
2004. májusában Bajáról jelezte egy tulajdonos, hogy Sükösdön birtokában van egy Ikarus 31 típusú városi kivitelű autóbusz roncs, mely feltehetően az MKV-é vagy a 3. sz. Volán vállalaté lehetett. Erre a következtetésre úgy jutott, hogy a járműben talált egy eredeti „ORMOSBÁNYA” feliratú viszonylatjelző táblát.

A roncsot az MVK Rt. szakemberei megtekintették, és a hiányzó alkatrészek ellenére felújításra alkalmasnak ítélték. 

Miskolcon 16 db ilyen típusú autóbusz közlekedett 1957 – 1966 között, nem volt meghatározó típus, de mindenképpen emlékeztet a cég történetének egy időszakára.

Az MVK Rt. Igazgatósága a vásárlásra, felújításra készített javaslatot támogatta és gyors döntéssel lehetővé tette, hogy a járművet 2004. június 17-én Miskolcra szállítsák. A jármű roncs semmilyen dokumentációval nem rendelkezett.

Az alvázszám alapján két különböző nyilvántartás alapján megállapításra került, hogy a jármű első tulajdonosa a 16-os (Zala) Volán vállalat volt, GC 19-09 forgalmi rendszámmal 1980-ban selejtezték.
A kutatás eredményét a Zala Volán sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta, a társaságnál a számítógépes nyilvántartás bevezetését követően a régi dokumentumokat nem őrizték meg.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.

Ikarus 260T

Az 1974-es Fővárosi Tanácsi határozat adott egy első lökést egy új trolibuszjármű tervezéséhez,
és az ekkorra már jelentősen túlfutott IK-60-asok cseréjéhez.
Még ebben az évben egy üres szóló és egy csuklós Ikarus szekrényt vásárolt a BKV,
melyeket selejtezésre ítélt ZIU-5-ösök berendezésével szereltek fel.
Ezekből lett a két új prototípus trolibusz: a későbbi 100-as és a 600-as.

Műszaki tartalomért kattints a http://villamosok.hu/troli/ik-280-100-as/index.html oldalra.

A 600-as – noha megfordult gyakorlatilag mindenhol, ahol ZIU járt – a ’80-as évek elején a 79-es vonal törzskocsija volt. Azonban ez a prospektus-fotó nem a ott készült, hanem a Százados utca és a Sport utca kereszteződésében.
Megfigyelhető a pirosra festett trilexes keréktárcsa: egy időben szokásos fényezési minta volt, sokáig lekopva látható is volt a trolikon.

http://villamosok.hu/troli/

Selejtezés után félreállították, hogy felújítsák a eredeti állapotára,
de végül úgy “szétrohadt”, hogy egy másik korabeli autóbuszból csinálta replikát.

A képen látható T295-ös az 1983 november 29-én beszerzett BU 88-41 frsz.-u Ikarus 260 -as.
1995 februárjában adták át a Trolibusz üe.-nek
Foto: Izsó Zoltán