55

Volánbusz - Vértes Volán

2021. Északi Járműjavító

1970-ben gyártott Ikarus 55-ös. A cégnél megtalálható, teljesen felújított üzemképes busz az egykori NDK területéről került 1996-ban haza, éppen a „restaurálás” szándékával. Az akkori „tulaj”, a Vasi Volán azonban elállt ettől a feladattól, és felajánlotta a farost a Vértes Volánnak megvételre. A megyei Volán-vállalat egyébként már korábban kutatott az 55-ös után, de nem talált megfelelőt. A találkozás azonban nem volt zökkenőmentes. Ugyan a fenékvázának szerkezete egész jó volt, de a külső-belső esztétikája már bőven hagyott kívánni valót maga után. Sőt, egy ’56-os témájú film forgatási kellékeként, utasterének állaga még tovább romlott. A faros népszerűsége ellenben azóta sem változott. Lábon került Tatabányára, majd a karbantartást, szervizelést követően le is vizsgáztatták. Az autóbuszt egy külön ilyen munkákra szakosodott társaság varázsolta újjá, hatalmas lelkesedéssel. Mindent az eredeti állapotába rekonstruáltak. De a társaság sok munkatársa kutatgatta az eredeti tartozékokat, szerelvényeket, alkatrészeket. A cég kapott még az Ikarus volt dolgozóitól is több alkatrészt, mint például: asztali lámpát. Miközben találtak alkatrészeket bontóknál, veterán buszgyűjtőknél, egykori volános dolgozóknál. A néhány hónapos „kivitelezés” után 1997 júniusában egy veterántalálkozón debütált a vadonatúj faros. Egyetlen bibi azért mégis akadt az Ikarus 55-össel. Az eredeti erőforrását Németországban egy 6 hengeres IFA-motorra cserélték. Ezért a restaurálás alatt vásárolt a közlekedési társaság egy 6 hengeres Csepel „dízel-belsőt” a honvédségtől. Tartalékként pedig a MAHART-tól komplett tolóhajót, mert annak is ilyen az erőforrása. A motorcserét követően már az igazi faros hang is visszaköszönt. A helyreállítás során rengeteget segítettek az Ikarus tervezői. Külön is megemlítve Balogh Gábort, akitől eredeti alkatrészrajzokhoz és színtervekhez juthattak a javítók.
Petrik József / kemma.hu

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.

Ikarus 260T

Az 1974-es Fővárosi Tanácsi határozat adott egy első lökést egy új trolibuszjármű tervezéséhez,
és az ekkorra már jelentősen túlfutott IK-60-asok cseréjéhez.
Még ebben az évben egy üres szóló és egy csuklós Ikarus szekrényt vásárolt a BKV,
melyeket selejtezésre ítélt ZIU-5-ösök berendezésével szereltek fel.
Ezekből lett a két új prototípus trolibusz: a későbbi 100-as és a 600-as.

Műszaki tartalomért kattints a http://villamosok.hu/troli/ik-280-100-as/index.html oldalra.

A 600-as – noha megfordult gyakorlatilag mindenhol, ahol ZIU járt – a ’80-as évek elején a 79-es vonal törzskocsija volt. Azonban ez a prospektus-fotó nem a ott készült, hanem a Százados utca és a Sport utca kereszteződésében.
Megfigyelhető a pirosra festett trilexes keréktárcsa: egy időben szokásos fényezési minta volt, sokáig lekopva látható is volt a trolikon.

http://villamosok.hu/troli/

Selejtezés után félreállították, hogy felújítsák a eredeti állapotára,
de végül úgy „szétrohadt”, hogy egy másik korabeli autóbuszból csinálta replikát.

A képen látható T295-ös az 1983 november 29-én beszerzett BU 88-41 frsz.-u Ikarus 260 -as.
1995 februárjában adták át a Trolibusz üe.-nek
Foto: Izsó Zoltán