Az alapjármű, melyből a végeredmény megépült: Az 1970.december 22.-én gyártott Ikarus 311.61 típusú autóbusz. Alvázszáma 173/1970. Eredeti rendszáma a szép kerek GC-29-00 volt, és a 16-os (Zala) Volánnál kezdte szolgálatát. 1978-ban selejtezték, de eladták a makói városgazdálkodási vállalatnak. 1982-ben BV-05-25-re lett átszámozva. Később Békéscsabán használták mutatványosbódénak…innen került a Hajdú Volánhoz.
A donor-jármű, amely csak alkatrész gyanánt lett megvásárolva az egykori GC-29-55-ös rendszámú szintén 1970-es 311-es, amely a 7-es (Jászkun) Volánnál kezdte pályafutását. Később eladták és GD-22-20 rendszámmal közlekedett. 1982-ben BZ-65-00 rendszámot kapott.
A fenti összeállítás Facebook: A Volán 6.sz. vállalat és a Hajdú Volán egykori járművei gyűjtése alapján készült.
Az 1974-es Fővárosi Tanácsi határozat adott egy első lökést egy új trolibuszjármű tervezéséhez,
és az ekkorra már jelentősen túlfutott IK-60-asok cseréjéhez.
Még ebben az évben egy üres szóló és egy csuklós Ikarus szekrényt vásárolt a BKV,
melyeket selejtezésre ítélt ZIU-5-ösök berendezésével szereltek fel.
Ezekből lett a két új prototípus trolibusz: a későbbi 100-as és a 600-as.
Műszaki tartalomért kattints a http://villamosok.hu/troli/ik-280-100-as/index.html oldalra.
A 600-as – noha megfordult gyakorlatilag mindenhol, ahol ZIU járt – a ’80-as évek elején a 79-es vonal törzskocsija volt. Azonban ez a prospektus-fotó nem a ott készült, hanem a Százados utca és a Sport utca kereszteződésében.
Megfigyelhető a pirosra festett trilexes keréktárcsa: egy időben szokásos fényezési minta volt, sokáig lekopva látható is volt a trolikon.
Selejtezés után félreállították, hogy felújítsák a eredeti állapotára,
de végül úgy „szétrohadt”, hogy egy másik korabeli autóbuszból csinálta replikát.
A képen látható T295-ös az 1983 november 29-én beszerzett BU 88-41 frsz.-u Ikarus 260 -as.
1995 februárjában adták át a Trolibusz üe.-nek
Foto: Izsó Zoltán