55

Volánbusz - Kisalföld Volán

Az autóbuszt 1956. március 15-én szállították le a MÁVAUT utódjának, az AKÖV-nek Budapestre. Érdekesség, hogy az 1955-56 között készült Ikarus 55-ösök döntő többségét a főváros kapta és ezek a buszok aztán az országos járatokon álltak forgalomba. 

A jármű 11 évvel később Mezőhékre, majd Hódmezővásárhelyre került, végül 1979-ben kivonták a forgalomból. Az autóbusz annak köszönheti újjászületését, hogy a néhai Kisalföld Volán elhatározta, hogy felújít egy Ikarus 55-öst a cég 50 éves jubileumára, melyet 1998-ban ünnepelt. Elkezdték keresni a megfelelő Farost, végül Lovász György, az Ikarus évszázados története című könyv társszerzője állt elő egy jó tippel. Ő még 1995-ben vette észre az autóbuszt Hódmezővásárhelynél, a 47-es úttól nem messze. Amikor szóba került a projekt, Lovász György ezt a járművet ajánlotta a társaságnak.

Az autóbuszt Győrbe vontatták és felújították. A restaurálás során mindent megtettek azért, hogy járművet gyári állapotba hozzák, viszont a tetőablakokat nem sikerült visszaépíteni. Ezeket korábban a MÁVAUT Béke téri főműhelye fokozatosan megszüntette a Farosok felújításakor, így tűntek el erről a győri Ikarus 55-ösről is. A csapatnak ugyanakkor sikerült megmentenie azt a világon egyedülálló fékrendszert, melyet az első szériás Farosokon alkalmaztak.

Ez egy úgynevezett független rendszer volt, mely külön légtartállyal rendelkezett. Ezt a rendszert a fékpedál mögött és az ülés alatt elhelyezett, úgynevezett “kézifék rásegítő pedállal” lehetett aktiválni. Ez segített megemelni a kézifékkart, így azt hatékonyan lehetett behúzni. Mindez növelte a jármű és az utasok biztonságát.

Aranyi Péter
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.

Ikarus 260T

Az 1974-es Fővárosi Tanácsi határozat adott egy első lökést egy új trolibuszjármű tervezéséhez,
és az ekkorra már jelentősen túlfutott IK-60-asok cseréjéhez.
Még ebben az évben egy üres szóló és egy csuklós Ikarus szekrényt vásárolt a BKV,
melyeket selejtezésre ítélt ZIU-5-ösök berendezésével szereltek fel.
Ezekből lett a két új prototípus trolibusz: a későbbi 100-as és a 600-as.

Műszaki tartalomért kattints a http://villamosok.hu/troli/ik-280-100-as/index.html oldalra.

A 600-as – noha megfordult gyakorlatilag mindenhol, ahol ZIU járt – a ’80-as évek elején a 79-es vonal törzskocsija volt. Azonban ez a prospektus-fotó nem a ott készült, hanem a Százados utca és a Sport utca kereszteződésében.
Megfigyelhető a pirosra festett trilexes keréktárcsa: egy időben szokásos fényezési minta volt, sokáig lekopva látható is volt a trolikon.

http://villamosok.hu/troli/

Selejtezés után félreállították, hogy felújítsák a eredeti állapotára,
de végül úgy „szétrohadt”, hogy egy másik korabeli autóbuszból csinálta replikát.

A képen látható T295-ös az 1983 november 29-én beszerzett BU 88-41 frsz.-u Ikarus 260 -as.
1995 februárjában adták át a Trolibusz üe.-nek
Foto: Izsó Zoltán