Az ex. GA-91-01
FAÜ-s, BKV-s „gokart flotta”.
2013.
Nagy öröm, legalább is számomra, hogy a ’60-’70-es évek egyik legnagyobb számban futó Ikarus 620-as „család két példánya újra „feltűnést” kelthet Budapest utcáin.
Az anno három példányban készült Ikarus 630 nyitott autóbusz már több éve, 2007 óta látható és „használható” Pesten és Budán.
Mára, 2013-ra egy alaptípus is elkészült.
Az Ikarus a FAÜ ill. a BKV számára 935 darabot szállított, 1959. szeptemberétől,
1970. augusztusáig. E típus utolsó darabjait 1978. áprilisában selejtezték.
Magyarországon az Ikarus 620-asból az MVK ZRt. újított fel egy megmaradt darabot az
ex. GA-95-16-os frsz.-u Ikarus 620-ast, ami szintén a BKV színeiben dolgozott.
Remélhetőleg 2014-ben láthatjuk a három FAÜ-BKV színeit hordozó járművet.
Az érkezés után
Az állapota 2010 decemberében.
1963. május 25-én vette állományba a FAÜ Récsei üzemegysége.
1975. októberében selejtezték, akkor már a Mező garázs állományában volt.
Alvázszáma: 620-6304-604
Egy monori úr tanyáján „várta” jobbrafordulását 25 éven keresztül.
2012. januári, februári és márciusi állapot.
Nagy Zoli felvételei mutatják,
hogy gyakorlatilag a tetőn kívül minden egyes elemet ki kellett cserélni.
Későbbi felvételek majd mutatják, hogy a most még eredeti hátsó ívet is cserélni fog kelleni. |
A hátsó futómű felújítása. |
Az íves karosszéria elemeket kézzel kell kikalapálni. |
Az első futómű.A háttérben egy szintén felújítás alatt álló Ikarus 630-as. |
Február végére már felkerültek a 620-630-as „arcát” jellemző íves, szemöldökös fényszóró helyei |
A sárvédőívre várva. |
Márciusra már felszerelésre került a felújított hátsó futómű. |
2012. november
2013. március