A kocsi, kedvező alaprajzi megoldása folytán nagyobb befogadóképességű lett,
mint az eddigi legnagyobb NI 56 típus, utascseréje is megfelelt, mert egy ajtóra csak mintegy 20 utas jutott.
A MÁVAG Tr5-öst eredetileg ülőkalauzosnak tervezték, a dolgozók legnagyobb örömére, de ezt mégsem valósították meg.
A vezetőnek a megállóbeli beállást megkönnyítette, hogy a kocsi elejének jobb oldalán, a szélvédő alatt is ablakot helyeztek el.
Kétségtelen, hogy az autóbusz-közlekedés legnehezebb korszakában sikerült technológiai fejlődést elérni.
1948. júliusában már 65 db. új autóbusz közlekedett.
„A NIK 1949-ben 56 Tr5 és 32 Tr3,5 típusú autóbuszt szállított a BSZKRT-nak.
Forgalomban

Dr. Lovász György gyűjtése szerint ez az 1949. március 14.-i beszerzésű
GF-499.