Ikarus 280T
Az 1974-es Fővárosi Tanácsi határozat adott egy első lökést egy új trolibuszjármű tervezéséhez,
és az ekkorra már jelentősen túlfutott IK-60-asok cseréjéhez.
Még ebben az évben egy üres szóló és egy csuklós Ikarus szekrényt vásárolt a BKV,
melyeket selejtezésre ítélt ZIU-5-ösök berendezésével szereltek fel.
Ezekből lett a két új prototípus trolibusz: a későbbi 100-as és a 600-as.
A jármű próbafutásait 1975. során végezte, főleg a 75-ös vonalon.
Azután 1976. I. 2-án vették állományba.
A kocsit 1991. VI. 20-án selejtezték, ezután a Pongrác telepen félreállítva állt kiállítási céllal.
Miután felújítására nem jutott pénz, időközben alkatrészbányának használták kényszerből
(azaz a napi fenntartáshoz szükséges hiányzó alkatrészeket néha erről a kocsiról szerelték le).
Így aztán állapota súlyosan leromlott, míg 2000-ben végül szétvágták.
A 100-as prototípus trolibuszt – ellentétben a 600-assal – egy 78 darabos sorozat követte.
Ennek az volt az oka, hogy Szovjetunió nem volt képes csuklós járművet gyártani még közel egy évtizeden át,
és ezen túl KGST relációban sem gyártott senki csuklós trolibuszt.
Az egyik 100-as pályaszámú sorozati jármű a BNV-n
A pályaszámok: 100-178
A budapesti 200-as GVM sorozat.
Budapesten 1987-ben vásárolták meg a GVM széria első járművét,
miután már az NDK és Bulgária nagyobb mennyiségben vett Ganz-trolibuszt.
Pályaszámok: 200-283
Adatok: http://villamosok.hu/troli/ik-280-gvm/index.html
A teljes 200-as sorozatú GVM-ekről készült fotók: Feldolgozás alatt.